A Naprendszer égitestjei közül a Holdat ismerjük a legjobban. Nemcsak azért, mert mindössze 384 400 km-es átlagos távolságra van tőlünk; ez kozmikus mércével azt jelenti, mintha az ajtónk előtt állna. Ez a távolság mindössze 30 földátmérőnyi. Az ember már több alkalommal leszált a felszínére, először 1969. július 20.-án. Ekkor az űrhajósok 22 kg-nyi holdkőzetet hoztak magukkal, amelyet laboratóriumban, nyugodt körülmények között lehetett tanulmányozni.
Holdunk átmérője 3476 km, tehát csak valamivel nagyobb a Föld egynegyedénél. Valójában 81-szer kisebb tömegű Földünknél, és nincs nehézfémekből álló magja, mint bolygónknak.
Hogyan született a Hold?
A Hold keletkezéséről és koráról ma már csaknem mindent tudunk. A Föld és a Hold annyira közeliek, nagyságuk is annyira hasonló, hogy kettősbolygó rendszernek is tekinthetjük őket. Ez az egyetlen ilyen alakzat a Naprendszerben. A holdkőzetek korának meghatározásából kiderült, hogy a Hold és a Föld kb. 4,5 milliárd évvel ezelőtt, egyszerre, ugyanazon a helyen keletkezett. A Hold tehát a Föld egy darabja, mind a ketten ugyanabból a kozmikus anyagcsomóból keletkeztek.
A Hold születése után sokkal közelebb volt hozzánk, mint ma; kezdetben csak két földátmérőnyi távolságra. A Hold Föld körüli keringési ideje és a Föld tengely körüli forgási ideje - akkoriban - mindössze 2,5 óra volt. Ezért mindkét égitesten hatalmas árapály erők működtek, ami az égi mechanika törvényeinek megfelelően két következménnyel járt. A Föld elfordul a dagálykúp alatt, amely fékberendezésként működik.
Emiatt lassult le - 4,5 milliárd év alatt - a Föld a tengely körüli forgási sebessége a mai 24 órás értékre. Ezzel egy időben a még folyékony halmazállapotú Holdat is lefékezte egy óriási láva-dagályhullám. A fellépő hatalmas súrlódás következtében egyre csökkent a szomszédunk tengely körüli forgási ideje, egészen addig, amíg a fékeződési folyamat megszűnt. Ezért fordítja felénk mindig ugyanazt az arcát a Hold. Túlsó oldalát először az utóbbi 30 évben sikerült megpillantanunk, űrszondák segítségével, amelyek elrepültek mellette és lefényképezték.
A második következmény az, hogy a Hold - meghatározott, bonyolult fizikai törvények szerint - születése óta egyre távolodik a Földtől. A kezdeti két földátmérőnyi távolsága mára tizenötszörösére növekedett. Ez csak egyre nő és nő mígnem - évmilliók múlva - a Hold már csak egy kicsiny világító fénypont lesz égboltunkon.
Az elméleti számítások szerint ekkor a Föld napja 55 (mai) napig fog tartani, s ugyanakkor egy hónap hossza is 55 nap lesz, mert ennyi idő alatt jár körbe bennünket a Hold. Ebben a végállapotban a Hold okozta dagály már nem változtatja helyét a Földön, hanem mozdulatlanul áll, mivel az egymástól 600 000 km-re lévő két égitest mindig szembefordulva marad.
(Prof. Heinz Haber : A csillagok)